Az élet pofonjai

Sokat halljuk azt a közhelyet, miszerint „Mindenki azt kapja, amit megérdemel!” Mivel ez a mondat általában elítélő, mintsem előre mutató, ezért picit átírnám: Mindenki olyat kap, amivel megbirkózván több lehet. Persze nem zárja ki, hogy egyfajta karmikus törlesztésről is beszélhetünk.

„Én és Én”

Lehet olvasni értekezéseket, miszerint minden ember skizofrén picit. Témabevezetésnek jó gondolat, de nem gondolom, hogy rögtön egy negatív bélyeggel kéne, leírjuk természetes valónkat. Inkább picit belemennék az „Én és Én” működésébe. Teszem ezt azért, hogy megnyugtassalak, nem vagy beteg, ha vannak belső vitáid. Sőt! Mondanám, hogy nagyobb a baj, ha nincsenek. Nos! Először is tisztázzuk ki az „Én” és ki a másik „Én”. Nevezzük az egyiket Felső Én-nek. Ő az, aki objektíven szemlél Téged, aki egy rossz cselekedetedről megsúgja, hogy rossz. A másikat így könnyű elnevezni: legyen ő a Cselekvő Éned. Ő az, aki meghallja, ha Felső Én súg neki, hogy valamit nem helyesen tett. Az érzés, ami ilyenkor jelentkezik a lelkiismeret furdalás. Cselekvő Én szubjektív, aktív. Ő az, akivel azonosulsz, ő az, aki érez, aki gyakorlatilag éli az életedet, és így ő az, aki hibázhat is. Cselekvő Én hajlamos felelősséget hárítani, főként akkor, ha a kapcsolata Felső Énnel nagyon ritka. Felső Éned nem cselekszik, így nem is hibázik. Nem is feladata, hogy cselekedjen. Ő gondolkodik. Gyakorlatilag azért jó, hogy van, hogy időnként Cselekvő Én kapcsolatba tudjon lépni vele. Felső Én bármikor rendelkezésedre áll, bármikor meghallgat és bármikor meg tudja adni az életedben felvetődő kérdéseidre a válaszokat. Tehát a kettős én nagyon is hasznos, szükségszerű. Az egyszerűbb olvashatóságért mostantól a Felső Én-t Felsőnek vagy Önmagadnak nevezem, a Cselekvő Ént pedig Cselekvőnek, Tenmagadnak. Későbbiekben sokszor fogok hozzájuk visszatérni.

Belső viták

Fent említettem, hogy a belső viták hiánya nagyobb baj, mint ha nincsenek. Mit is értek belső vita alatt?  Amikor Felső súg, ám Cselekvő vitába száll vele, mert szeretné megmagyarázni, hogy miért nem tud annál jobban teljesíteni. Ilyekor külső tényezőkre hivatkozik, vagy hozakodik elő az összes lehetséges kifogással. Ha Felső elég ügyesen operál, akkor meg tudja győzni Cselekvőt, hogy ne azt vázolja, hogy mi miért nem megy, hanem arra összpontosítson, hogy mit tehetne, hogy jobban menjen.

Belső vitára a legszemléletesebben Gollam-Smailgol jeleneteit tudnám példaként felhozni a Gyűrűk urából. Próbál jó lenni, hallgatni Felső Énjére, ám amint túlsúlyban lesznek a negatív tapasztalatai, a belső vitákban egyszerűen a lehetőségét is megtagadja, hogy hallgasson Rá.

Kapcsolat a Felső Én-nel

Milyen gyakran súg a Felső? Gyakorlatilag attól függ, hogy milyen viszonyt ápolsz vele. A Felső minden esetben súg Neked, ha egy adott szituációhoz alázattal közelítesz.

Ám ha azt tapasztalja, hogy a vele való kommunikációk inkább valóban csak viták és végül mindig csak a Cselekvő nyer, úgy nincs, miért megjelenjen. És nem is jön elő, amíg Cselekvő annyira tanácstalan nem lesz egy adott ügyben, hogy a vágy érzése, hogy szeretné megoldani, előcsalogatja Felsőt. Persze meghallgatni, odafigyelni is tudni kell Rá.

Mindenkinek van kapcsolata a Felső Énjével, még annak is, aki nem tud róla. Ébrenlétben ilyen a bambulás és alváskor az álmodás. A Felső tehát akkor tud Veled kapcsolatba lépni, ha a Cselekvő lecsendesedett, lelassult. Mondhatnám relaxációra, meditációra kész állapotba, Alfába kerül.

Az álom, mint kommunikáció

Megteheted, hogy életedben hátat fordítasz Önmagadnak, ellentmondva létezésed teljesíthető feladatainak. Ám ez esetben ott lesznek az álmok, amik időről-időre emlékeztetnek rá. Lehetnek érdekesek vagy zaklatóak, szépek vagy szomorúak, ám mindben közös, hogy valamiről árulkodni akarnak. Minél összetettebb problémát görgetsz magad előtt azáltal, hogy nem tartasz kapcsolatot Önmagaddal, az álmok annál kellemetlenebbek.

Milyen módokon "kezelheted" problémáidat?

Kimondod a problémádat és kész. Nem magyarázod meg, nem keresel felelőst, magadat sem ostorozod. Ez részben hatékony.

Nem veszel tudomást róluk és pillanatnyi örömökkel próbálod ellensúlyozni, vagy elfeledtetni. Nem fog menni.  A probléma ott marad. Drog-, ital-, szexfüggés...

Beszélgetsz róla valakivel. Ez többféle kimenetelű lehet:

1. Olyannal beszélgetsz, aki segít valóban megoldásra vezetni, még hasznos lehet.

2. Ha azonban olyannal beszélgetsz, aki arra partner neked, hogy önsajnálatodban, mások- vagy a helyzet hibáztatásában megerősítsen, az inkább káros. Ha az ilyen beszélgetések után olyan érzésed van, hogy nem érzed jól, vagy jobban magad tőlük, le is szokhatsz róluk. Meg is válogathatod, hogy inkább olyan emberrel oszd meg a bajaidat, aki nem a Te pillanatnyi érzéseidet féltvén igazat ad Neked, hanem inkább a fájdalmas igazság hideg vizével nyakon önt.

Szövetséges az önsajnálatra

Sokan vannak mégis, akik inkább vigasztaltatják magukat egy hamis „baráttal”. A felelősség ez esetben nagyon nagy részben a „baráté” vagy ismerősé, aki meghallgatván a problémádat, tovább mélyíti azt. Miért támogat meg? Sokszor tapasztalhatod, hogy valaki megkérdezi: Hogy vagy? De valójában láthatóan, érezhetően nem arra kíváncsi, hogy jól érzed-e magad, hanem szeretne valami izgalmasat (legfőképpen rossz hírt) hallani. Miért? Mert ha csak a nagy semmiben is partner, de érezheti, hogy SZÜKSÉG van RÁ. Minden embernek igénye, hogy  fontos legyen valamiben vagy valakinek. Ami a nem mindegy: értéket képvisel-e, amit tesz?

Elégedettség

Ritka az olyan ember kis hazánkban, aki életének számára fontos összes területén maradéktalanul elégedett. Legyen szó munkáról, családról, párkapcsolatról, gyereknevelésről, kikapcsolódásról, stb… Azt érezed: „Ennél többre, jobbra vágyom” „Ennél többet érdemlek”. Aztán felteszed a költői kérdést: „Miért nem lehetek olyan boldog, mint XY?” Szándékosan írtam költői kérdést. Miért? Mert a választ legbelül pontosan tudod. És most jön a belső vita: a kifogások, az önsajnálkozás... És kész az ördögi kör.

Azonban ha eljön a pillanat, hogy az egyén nem a külső körülményeket okolja boldogtalanságáért, hanem tenni szeretne a boldogságáért, akkor a "Miért..." kérédéseket felváltják a "Hogyan...?" és "Mit tehetnék...?" kérédsek. Ha rájön, hogy az elégedettséget nem az élet adja (persze vannak, akik olyan szituációba születnek-és itt nem az anyagi gazdagságba születettekre gondolok) , hanem az, amit tesz benne. A boldogság fokmérője tehát, hogy mennyire tudatosan élünk és milyen gyakran kérdezzük meg magunktól: "Mit kell tennem?" És természetesen teszünk is személyes képességeinknek megfelelően.

Sok sikert!

Dóbiász Anikó