Kapcsolatainkra azért van szükség, hogy egymás mellett előre haladjunk. Lehet a mellettünk levőbe kapaszkodni, vagy háthahúzni, netán előre rángatni, de nem lesz pozitív eredménye.

Sokféle vágyat érezhetünk, amikor partnerkapcsolatba lépünk. Szeretnénk a figyelmet, az elismerést megszerezni. Érezhetünk szimpla szexuális vágyat, szeretnénk valakihez odabújni (apa-, anyapótló). Netán lelki- vagy mentális partnerre van szükségünk. Ám a szuvereintás megtartása és a másik szuverenitásának tiszteletben tartása nélkül a kapcsolat önmaga ellen fordul.

Valami nem működik jól a kapcsolatodban? Szeretnéd megfejteni az okait? Gondolom, igen.

Hétköznapi gondolkodásmóddal lehetséges ez? Nem. Miért nem? Mert a gyakorlati problémák gyökere mélyebben van, mint amit tudatos gondolatokkal előhívhatnál. Már csak azért is, mert az agy nem az okokkal foglalkozik tudatos szinten, hanem az eseményekkel. Az eseményeken akármennyit is gondolkozol, szimplán események maradnak. Zavaróak, bántóak, bonyolultak, megoldhatatlanok. Minél többet töröd a fejed ezeken a kellemetlen godolatokon, annál kevésbé fogod látni megoldhatónak. A végén feladod, és meghasonulsz vagy elmenekülsz.

Tehát a kérdés a következő: Hosszú évek berögzült rossz tapasztalataidról el tudod-e képzelni, hogy megváltoztathatóak?

Feladás vagy elmenekülés? Melyik a jobb?

Mind a két reakció önkéntelen válasz az átvészelésre. De a probléma gyökerét egyik sem oldja meg. Újabb kérdés, mielőtt továbblépnék: Van-e valami a másikban, ami mindenképen nagyfokú elismerést, tiszteletet, vágyat ébreszt benned vele kapcsolatban? Ha a válasz igen, akkor a kapcsolat mindenképpen érdemes arra, hogy higyj benne, küzdj érte. Ha nem teszed, bánni fogod!

Mit is értek küzdelem alatt? Melyik párkapcsolatban élő ember ne tette volna fel a kérdést: Biztos, hogy én vele akarok élni? (és ennek durvább verziói: Kell ezt nekem elviselnem? stb...)

Miért is teszed fel ezeket a kérdéseket? Mi az, amivel a bajod van? Valóban a másikkal van a baj? Netán azzal, hogy nem tudsz érvényt szerezni az elképzelésednek? Nem tudod lekommunikálni vele? Ezek azok a képességek, amiket minden kapcsolatban élő ember el kell, tudjon sajátítani.

Mi van, ha számodra fontos dologban nem tudtok partnerek lenni? A kapcsolat kialakulásakor sok esetben még nem is vagy tisztában azzal, hogy az életednek melyek azok a területei, amikhez mindenképpen szeretnéd, hogy partner legyen a társad (olyan mértékig, ahogy neked jól esne). Miért? Mert akkor jössz rá, hogy valami az életed egyik kardinálisan fontos területe, amikor hiányát érzed. Amikor hosszú évek alatti együttélésben nem kerül rá sor valami okból (mondjuk a másik fél dominánsan a saját szokásaira szoktat rá).

Ki a hibás ezért? Egyszerű és kényelmes lenne azt mondani, hogy a másik figyelmetlensége és önzősége a probléma. Ami részben igaz is. De ez nem válasz arra a problematikára, hogy te nem tudsz érvényt szerezni az elképzeléseidnek.

Melyik gondolat állja meg inkább a helyét? "Ellentétek vonzzák egymást" vagy "Sok a közös bennünk". A két közhely köszönőviszonyban sincs egymással véleményem szerint. Az "ellentétek vonzzák egymást" arra vonatkozik, hogy tulajdonságaiban, képességeiben a másik félt kiegészítő karakter illik valakihez, aki hozzá tud tenni valami értéket, vagy elő tud hívni belőle olyan képességet, amire addig nem derült fény valami okból. A "sok a közös bennünk" pedig azt szimbolizálja, hogy a két félnek a különbözőségen túl számos olyan életterülete van, amiben közösen lelik örömüket.