Megszűnni nem akaró rossz érzések, gondolatok, nyugtalanság, álmatlanság

Életünkben előfordulnak megoldhatatlannak tűnő, zaklató, hosszan elhúzódó stresszes események. Egy rosszra fordult párkapcsolat, az összes vele járó konfliktussal. Munkahelyi, iskolai problémák. Serdülő gyermek harcai magával, szülővel, környezetével. És még számtalan dolgot említhetnénk. A közös mindegyikben, hogy a probléma olyan nagyra nő, hogy kezelhetetlenné válik és alapvetően rányomja bélyegét minden eseményre, ami körülvesz minket. Napokra, hetekre, akár hónapokra.

Miért nem oldódnak meg a problémák? Vagy miért  nem lesz kedvező a végkimenetel?

Minden embernek van egy gyermekkorában kialakult ingerigénye, és serdülővé válásáig beidegzett "problémakezelési" rendszere. Ez a rendszer alapvetően meghatározza, hogy a nehéz helyzetekhez miként állunk hozzá? Kezeljük-e vagy csak szenvedő alanyként várjuk, hogy egyszer csak vége lesz? Csak érzelmi eseményként éljük meg, vagy keressük a bajok okait, megoldási lehetőségeket? Tehát mondhatnánk, hogy az a módszer, amit szüleinktől, környezetünktől láttunk, tanultunk, csak az fogja meghatározni problémamegoló képességünket. Ami részben igaz is. Ha a minta, amit magunkévá tettünk, hatékony, pozitív eredményre vezető,  kielégítő, úgy valószínűleg nem gyötör minket a nyugtalanság, vagy legalábbis nem túl sokáig. Ám ez a cikk azokról és azokhoz szól, akiknek a problémák nagy gondot okoznak és nem járnak sikerrel azok kezelésében. Amit elsőnek tudatosítani kell, hogy nyilván megoldást nem fog hozni a felzaklatott lelki állapot. Hiszen az energiák, gondolatok, amik ilyenkor irányítanak minket, messziről sem tartalmazzák a megoldás kulcsát. Sőt! Újabb problémákba sodornak, melyek tovább erősítik a stresszt. Amit ilyenkor magunkból kisugárzunk, arra környezetünk sem tud építőleg reagálni, illetve sok esetben védekező, vagy támadva védekező állásba lendül. Az egész problémás rendszer, amiben magunkon kívül beletartozik minden érintett aktív és passzív fél is, elszenvedi a mi gondterheltségünket, illetve mi az övéit.  Így a kimenetel nem lesz hatékony, eredményes, megnyugtató.

Mi lehet akkor mégis a megoldás?

Menjünk kicsit vissza a gyerekkori ingerekhez. Ingerek alatt most ne a ránk szakadt negatív eseményeket értsük. Vegyük számba, hányféle dolog foglalkoztatott minket, hány olyan dolog volt, amibe rövidebb-hosszabb ideig energiát fektettünk, amikkel szerettük az időnket tölteni (még ha mindig volt is, aki igyekezett megakadályozni abban). Az ingerek is nyilván mindenkinél más és más mértéket öltöttek, nem is beszélve az irányultságukról.

Sajnos az iskolaévek, kora felnőttkori évek alatt az emberek zöme elveszíti a kapcsolatot az addig ösztönösen jól használt érdeklődési területeivel. Így gyakorlatilag az örömforrásoktól, sikerélményektől, a kibontakozástól kerülünk egyre távolabb. Az önértékelésünk azzal a problémás helyzetekben tanusított érzelmi állapottal fog azonosulni, amiként megéljük az élet elénk görgetett akadályaival való "harcot". Azaz szerencsétlennek, néha kegyetlennek, elkeseredettnek és még sorolhatnám... Azonban! A felidézett gyermekkori örömforrások (vagy megvalósulatlanul vágyott) leporolása nagyon hatékony módszer, hogy visszataláljuk erősségeinkhez. Oké, de ennek mi köze van a problémakezeléshez?  

Először is, az agy nem arra van kitalálva, nem elégíti ki és nem is tud hatékonyan dolgozni, ha  csak 1-2 dologgal foglalkozik és zömében rossz dolgokkal. Akárhogy is: az agyunkkal érzünk. Ha egész nap csak konfliktushelyzeteken törjük a fejünket, vagy csak azokban élünk, akkor az agy olyan hormonokkal telítődik, amik ezt hivatottak a testünkkel is lekommunikálni. Azaz a rossz érzések, gondolatok az egész testünket leterhelik. Ez rossz testtartásban, betegségben, larakódásokban meg is nyilvánul. Ha azonban foglalkozunk a számunkra fontos, értelmet adó dolgokkal is és azok örömöt szereznek, akkor a minket körülvévő problémás helyzetek csak valahanyad részét teszik ki életünknek. Van az agynak nyugalmi fázisa is, amelyben akár hatékony megoldást tud találni a probléma megoldására. Ne felejtsük el! Az igazán jó megoldások, tudatalattiból jönnek és nem eltervezettek. A megoldások megvalósításának kidolgozása persze már tudatos kell legyen.